
"A kihívások nem arra valók, hogy győzz, hanem hogy megtudd, milyen ember vagy."
Bud Spencer
1929. október 31.
Születési helyNápoly, Olaszország
2016. június 27.
Halálozási hely †Róma, Olaszország
A filmvásznon mázsás pofonokat osztogató Bud Spencer fiatalon úszó és vízilabdázó volt, majd a sportolói pályát hátrahagyva filmszínész lett. Carlo Pedersoli néven született. Ő volt az első olasz, aki kevesebb mint egy perc alatt úszta le a százméteres gyorsúszást. Három olimpián is részt vett: 1952-ben, 1956-ban és 1960-ban. A profi sportolástól az első hollywoodi szerződés aláírása után vonult vissza. A hatvanas években költözött Amerikába, ahol gyorsan beindult filmes karrierje. Neve örökre összefonódott pályatársával, Terence Hill-lel, akivel 18 filmben szerepelt együtt, legendává emelve párosukat. Jellemzően westernekben és vígjátékokban szerepeltek. Filmjeikben a konfliktusokat gyakran humoros ökölpárbajjal, akrobatikus verekedésekkel oldották meg. Bud Spencer énekes, dalszerző és producer is volt – számos albumot adott ki.
A színészek gyakran nem az igazi nevükön szerepelnek, hanem művésznevet választanak maguknak. Így tett Carlo Pedersoli is, aki Bud Spencerként lett híres.
Tudtad?
Magyar vonatkozás
A népszerű olasz színész ezer szállal kötődik Magyarországhoz: szerepelt magyar sörreklámban, sportolókorában rengetegszer megfordult a Margitszigeten, unokája magyar lány mellett találta meg a szerelmet. A nápolyi színészt igazi kultusz övezi hazánkban: népes rajongói klubja alakult, amely évente megrendezi a „Bud Spencer és Terence Hill Rajongói Fesztivált”, tervben van, hogy a közeljövőben parkot neveznek el róla, 2017-ben pedig egy 2,4 m-es szobrot avattak a tiszteletére a Corvin sétányon.
Iskolásoknak
Elsőfeladat
A filmjeiben a pofonok hanghatását többször például dinnyével állították elő. Próbáljatok meg minél többféle módon pofonhangot utánozni, természetesen valós ütés nélkül!
Másodikfeladat
Az egyik ikonikus szállóige a Megint dühbe jövünk című filmből a „Pisztácia kifogyott, csokoládé nem is volt!” Forgassátok le ezt a jelenetet! A részlet elérhető a Youtube-on!
Harmadikfeladat
Nézz utána, ki volt az az ismert magyar színész, aki nem csak külsőre hasonlított rá, de a hangját is kölcsönözte a híres olasz színésznek a filmjeiben!