Ferenc pápa

"Engedd magad húzni, felrázni, próbatétel elé állítani!"

Ferenc pápa

Jorge Mario Bergoglio

A katolikus egyház 266. pápája
Születési idő

1936. december 17.

Születési hely

Buenos Aires, Argentína

Halálozási idő †

2025. április 21.

Halálozási hely †

Vatikánváros

Olasz bevándorló apa és argentin édesanya első gyermekeként 1936-ban született Buenos Airesben. Gyermekkorában egy ritka légzőszervi betegséget követően – megfelelő kezelés és antibiotikum híján – eltávolították a fél tüdejét. Iskolái elvégzése után a papi szolgálat mellett döntve megkezdte a noviciátust a jezsuita rendben. Teológiai tanulmányai mellett humán és pszichológiai tanulmányokat is folytatott, később gimnáziumi oktatónak állt. A jezsuita rend argentin tartományfőnöki posztjának betöltését követően plébános lett, majd 1992-ben Auca címzetes püspökévé választották. 1998-tól Buenos Aires koadjutor érseke. 2001-ben II. János Pál pápa nevezte ki bíborossá, e cím alatt több posztot is betöltött a Szentszéken. 2013-ban XVI. Benedek lemondását követően választották pápának az összehívott konklávé második napján. Egyházvezetőként fellépett a társadalmi igazságtalanságok ellen, kiállt a szegények és az elesettek mellett. Bár konzervatív értékeket vallott már bíborosként is gyakran hangsúlyozta a társadalmi befogadás és a sokszínűség elfogadásának fontosságát. Közvetlenségéről, szerénységéről és a társadalmi igazságosság iránti elkötelezettségéről vált ismertté. Nevét Assisi Szent Ferencről választotta, a szegények védelmezője iránti tiszteletből. A Time magazin 2013-ban az év emberének választotta. Kedvelte az operát és az irodalmat, érdekelte a labdarúgás és remekül úszott.

Amikor még nem volt pappá szentelve, egészen világi dolgokban is részt vett. Fiatal korában például portásként és kidobóemberként is dolgozott egy argentin klubban.

Tudtad?